KésekOllók
“Kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való!” Ugye, hogy ugye? De azért valljuk be, hogy nem minden szülő ilyen szigorú, és az sem mindegy, hogy hány éves lurkóról beszélünk! Tudtad például, hogy vannak olyan outdoor kések, amelyeket kifejezetten gyerekek számára terveztek meg? A Magnum Böker darabjai garantálják a biztonságos használatot, na persze azért a szülőknek is van némi felelőssége!
A következő pár sorban tehát most górcső alá vesszük a kicsik eszközhasználatát, és megismertetünk a ritkán látott gyerekkésekkel.
Biztonságos a gyerekeknek késeket használni?
Valljuk be, hogy erre most te is rávágtad rögtön, hogy nem, pedig a téma ennél sokkal összetettebb. Ki gondolná például, hogy a gyermek késleltetése, tehát az, hogy megtanuljon tárgyakkal bánni, könnyen megzavarhatja a pszichológiai fejlődését. Outdoor késeink között például számos olyan termék akad, amelyek az alapvető feladatok elsajátításában segítenek nekik.
Az rendben van, ha a késre szülőként egy veszélyes tárgyként tekintünk, nem is azt kérjük, hogy felelőtlenül adjuk a legélesebb eszközöket a gyerek kezébe. Azonban ha objektív szemmel nézzük a dolgot, a kés valóban egy nagyon hasznos, szinte minden egyes nap használatos konyhai eszköz. Persze okozhat sérüléseket, de mi a helyzet a többi eszközzel? A sütővel, a reszelővel vagy a zöldséghámozóval? Ezekről valahogy sosem beszélünk.
A késhasználat pszichológiai háttere
A gyerek életében a kés egyfajta lépés a függetlenség útján. Számos országban úgy tartják, hogy a késhasználat azon szituációk közé tartozik, amikor a gyermek megtanulja felmérni a fellépő kockázatokat. Megtanulják, hogyan végezhetik el feladataikat biztonságosan és hogyan kell helyesen használni az eszközöket.
A kicsinek ráadásul jó móka a közös főzés élménye és sokkal szívesebben fogyasztják azt az ételt, amelyeket a saját kezükkel készítettek. Ugyanez igaz a természetjáró túrákra, kempingezésekre, hiszen ezek alatt számos új ismerettel gazdagodhat.
Természetesen mindez csak akkor működik, ha mi ott vagyunk mögötte és vigyázunk rá, illetve az sem mindegy, milyen kések kerülnek a kezébe. Egy minőségi Magnum Böker például az Elk Hunter modell gyerekeknek szánt változata. Kis mérete, rozsdamentes 440A acélpengéi a gyors és precíz tanulást támogatják.
A markolatot paliszanderből és rózsafából formálták. Különösen speciális testes élvédővel rendelkezik, amelynek köszönhetően a gyerek keze nem tud a pengére csúszni. Ráadásul biztonsági okokból lekerekített hegye van a késnek.
Mindig az arany középút - Mindig a Magnum Böker
Az utolsó pár sorban szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba! A gyerekek késhasználata nem arról szól, hogy pillangókést adunk a kezébe és hagyjuk, hogy felügyelet nélkül használjon bármilyen éles tárgyat! Szülőként mindig mellette kell lennünk! Sokkal inkább időt kell szánnunk arra, hogy megtanítsuk neki a felelős eszközhasználatot.
Érdemes a kifejezetten lurkók számára tervezett kések közül válogatni, s csak a megbízható márkanevek modelljeit vegyük számításba! Ilyen az NN-Knives és a Böker is. Ezek a gyártók évszázados tapasztalatokra tettek szert, így pontosan tudják, hogy mire van szüksége a gyereknek és a felnőttnek egyaránt.
Remélem, hogy érdekesnek találtad a cikket. Akár magadnak, akár a család többi tagjának vásárolnál kést, látogasd meg weboldalunkat, hiszen
mi vágóeszköz rajongók vagyunk, és neked is tudunk segíteni!