KésekOllók
Ahány ember, annyiféle stílus létezik a világon. Ehhez pedig a fodrász szakmában dolgozó munkatársaknak is igazodni kell, hiszen mondhatjuk azt, hogy a frizurák napjainkban emberenként eltérnek. Mindenkinek más áll jól. Természetesen a tökéletes hajforma kialakításához szükség lesz néhány eszközre, olyanokra is, amelyekkel befejezhetjük vagy kiegészíthetjük az egyes folyamatokat. Ilyen például a Wahl kontúrvágó is.
A következő pár sorban most megtudhatod, hogy miért is hasznos, ha neked is van egy “ilyened”, és hogy miért kötelező darab egy férfi fodrász eszköztárában!
Gépek egy fodrász szalonban
Minél nagyobb egy fodrász szalon eszköztára, annál hatékonyabb lesz a munkavégzésben, hiszen sokkal többféle frizurát el tudnak készíteni.
Vágóeszközöket forgalmazó weboldalunkon valamennyi eszközt megtalálsz, hogy maximálisan felkészült lehess mindennemű igényre.
De kezdjük mindjárt az elején! Milyen kellékekre lesz szükségünk, ha már tényleg profik szeretnénk lenni a területen? A hajvágó, hajgöndörítő, hajsimító, szakállvágó mellett még jó, ha ott lapul a tarsolyunkban a kontúrvágó is, de a különböző speciális kiegészítők sem maradhatnak ki a felsorolásból.
Az sem tusoló, hogy merjünk kreatívak lenni, s a legvadabb elképzeléseket is szívesen bevállaljuk!
Mire való a kontúrvágó?
A fodrászat nem csak abból áll, hogy “ide nyissz - oda nyissz”, valójában ennél sokkal többről van szó. A fodrászat is egyfajta “művészet”, ezt bizonyítja számos csodálatos alkotás.
Speciális hajnyíró termékeink között több hasznos darabbal találkozhatsz, ilyen a kontúrvágó is. De miért is előnyös ennek a kis eszköznek az alkalmazása? A kontúrvágó tulajdonképpen abban segít nekünk, hogy rendkívül aprólékosak legyünk. Támogat minket a trimmelésben, és ahogy a neve is mutatja, a kontúrvágásban is. Ráadásul ennek köszönhetően az egyedi mintázatok készítése is sokkal könnyebben megy majd.
Wahl kontúrvágó a gyakorlatban
A megfelelő színvonal biztosítása csak tökéletes eszközökkel lehetséges, éppen ezért is érdemes jó döntést hozni a különböző márkák kiválasztása során.
Szerencsére a Wahl márka termékei lehetővé teszik, hogy a hajformázással se adódjanak gondjaink. Egy jó Wahl kontúrvágó például sok mindent tud. Professzionális motorral rendelkezik, így hosszú távon is megállja a helyét. Ergonomikus gépháza tökéletesen illeszkedik a kézbe, éppen ezért olyan biztonságos a használata is. Nem is beszélve arról, hogy így a hölgyek is komfortosan használhatják. T-Blade vágóéllel is el van látva, amely még inkább növeli a precizitást és a magas teljesítményt.
Általában 3 darab rögzítőfésűvel, egy darab tisztítókefével és egy darab olajjaé érkezik a csomagban. A tartozékok mennyisége és jellege viszont attól is függ, hogy milyen típusú termékről beszélünk.
A Wahl termékcsaládnak egyébként sokféle változata van.
Webáruház, ahol mindent megtalálsz!
Ne feledd, akár otthon, akár a szalonodban szeretnél hatékony lenni, rendkívül lényeges, hogy minőségi termékekkel rendelkezz! Ezekkel nemcsak kényelmesen tudunk dolgozni, de a későbbi csalódásoktól is megkímélnek majd.
Webáruházunkat úgy terveztük meg, hogy valamennyi területet lefedve megtaláld a szükséges vágóeszközöket! Mindehhez nem is szükséges kimozdulnod otthonról, mert a lakásból is kényelmesen rendelhetsz!