KésekOllók
A jó idő magával hozta a kültéri növények gondozását is, ez különösen azok számára fontos, akik kertes házban laknak. Ehhez azonban nem mindig könnyű speciális termékeket találnunk. Éppen ezért a következő pár sorban a Fiskars ollók felhasználási területeiről, jellegzetességeiről és előnyeiről lesz szó. Remélem, hogy sikerül ellátnunk néhány ötlettel!
Növénygondozás a mindennapokban
Mindig van mit tenni a ház körül. Le kell vágnunk a száraz, kemény gallyakat, ki kell igazítani itt-ott a növényeket, a gyepet. Nagyjából mindenkinek ismerős a történet.
A kertészkedésnek, növénygondozásnak számos pozitív hozadéka van. Azon kívül, hogy esztétikus lesz az udvar, a kert, megláthatjuk munkánk gyümölcsét a virító fákban, ami jó érzéssel tölt el. Ráadásul ezek a tevékenységek szellemileg is jó hatással bírnak ránk, hiszen sokan valósággal a kikapcsolódnak a szabadban.
Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy mindez mit sem ér, ha silány, régi termékekkel fogunk neki a munkának, mert ez csak felesleges bosszankodást okozhat. Ha minőségi eszközöket használunk a folyamat során, akkor gyorsan és szépen haladhatunk, ami idővel az eredményen is meglátszik majd!
Ha komolyabban érdekel a téma, akkor a webáruházunk kínálatában minden kertészeti eszközt megtalálsz a munkálataidhoz!
Speciális ollótípusok
Nos, rengetegféle ollót ismerünk, ami kültéren hasznos lehet számunkra. Azonban mégis főleg hármat emelnék ki neked.
Az első a metszőolló, ami egy kertész számára talán a legfontosabb eszköznek minősül. Ezt általában a faágak, különböző növények metszésére használjuk. Egy metszőollót a vágóél kialakítása, mérete, íve határoz meg, ugyanakkor a nyél vastagsága és hosszúsága sem utolsó. Mindig olyan kivitelt válassz, ami alkalmas az adott növényfaj metszéséhez, és amivel számodra is kényelmes a munka.
A második a kerti olló, ami gyakorta megegyezik a metszőollóval, ám ez könnyebb és kisebb munkálatok elvégzésében is segít, például a virágok vágásában. Ezeknél szintén fontos a kényelmes fogás. Kaphatóak ún. univerzális ollók is, amelyek többféle feladatot is képesek ellátni.
A harmadik típus az ágvágó, amely, ahogy a neve is mutatja, kifejezetten a faágak vágására specializálódott. Speciális kültéri, kerti szerszámaink között számos hasznos ollóval találkozhatsz, köztük az ágvágóval is, amely többféle változatban is kapható.
A Fiskars ollók
A kerti szerszámok, így különösen az ollók körében óriási népszerűségnek örvend a Fiskars márkanév. Ez nem is csoda, hiszen az 1600-as években jött létre a vállalat, így ennél történelmibb múlttal aligha rendelkezne bármely kertészeti és szerszámcég. Peter Thorwöste holland kereskedő volt, aki egyenesen Krisztina svéd királynőtől kapott engedélyt egy olvasztókemence létrehozására, valamint öntöttvas és kovácsoltvas termékek gyártására.
Termékei közül talán a legismertebb a jellegzetes narancssárga nyelű olló, amely először látott napvilágot. A cég termékei több mint száz országban kaphatóak, és minőségüknek köszönhetően világszerte nagy népszerűségnek örvendenek.
Fiskars növénygondozási eszközeink körében még ma is kaphatóak a hagyományos narancssárga nyelű darabok, amelyek strapabíró jellegükről is híresek! Ha nehéz munka vár, bátran ruházz be a márka termékeire, mert ezek évek múlva is biztosan hozzák majd az elvárt eredményt!